Holnap
Az a késő tavaszi este volt az utolsó alkalmam, hogy beszélhessek vele. Meg kellett tennem addig, míg lehetett. Hiszen másnap az egész életemben változás állt be, akárcsak az övébe. A különbség csupán annyi volt, hogy ő a világ legboldogabb emberévé vált, míg én a legmagányosabbá. Neki örökre lett egy biztos pont az életében, addig számomra kérdőjelek tucatjai jutottak. De nem éreztem ezért féltékenységet, én döntöttem úgy, hogy külön útra lépek, hogy megtagadom mindazt, ami vagyok.
Az az este volt az utolsó, hogy farkas voltam. A kakukktojás a többiek között. A lány a rengeteg fiú közt.
Otthon már készen állt a csomagom, csak arra várt, hogy elmondjam neki mindazt, amit úgy véltem, joga van tudni. Mert a döntést már meghoztam, és tudtam, bármi történjék, ezen változtatni nem fogok. Mert egy dolog vehetett volna csak rá, hogy ne így cselekedjek, de az nem valósulhatott meg.
Emberi alakban vártam rá. A szikláról a lábamat a tengerbe lógattam, s az alkonyat csodás színeit néztem a horizonton. Utoljára ültem ott, tudtam, hogy többé nem térek vissza, nem fogom látni mindezt.
- Szia! – suttogta halkan Jacob, közben mellém ült a sziklára, meztelen lábait hozzám hasonlóan ő is a habokba mártotta.
- Szia! – viszonoztam köszönését anélkül, hogy rá néztem volna.
Tudtam, hogy érdeklődve várja, mi olyan fontos, hogy négyszemközt akarjak vele beszélni a kihalt parton, elbújva a feleslegesen kíváncsi érdeklődők elől. Éreztem a feszültségét vibrálni a levegőben, de nem szólt egy szót sem. Megvárta, hogy én kezdjem el mindenféle sürgetés nélkül, mert érezte, ez nem egy olyan beszélgetés lesz, mint eddig valaha is.
Olyan dolgokat kellett neki elmondanom, amit az én számból kellett hallania. Mennyi ideje is próbáltam előle elrejteni azokat a gondolataimat, melyek az érzéseim körül forogtak. Nem akartam, hogy tudja őket… egészen addig.
- Holnap sok minden meg fog változni – kezdtem bele végül beszédembe, erre ő rám emelte tekintetét. Nem tudtam, mit olvashatnék ki belőle, mert én makacsul a végtelen távolságba bámulta, a tenger és az égbolt összemosódását figyeltem.
- Leah, csupán egy dolog nem lesz ugyanaz – ellenkezett, de én megráztam a fejemet.
- Nem, több is, mint te gondolnád. Én… hajnalban elutazom. – Hangom rekedt suttogásra hasonlított, mikor kimondtam ezeket a szavakat. Nem láttam, de tudtam, hogy Jacob megfeszül ültében, próbálja feldolgozni az információt, megérteni a miérteket.
- Holnap? – kérdezte végül.
- Igen, holnap – helyeseltem.
- És hová mész? – Baráti érdeklődésnek próbálta mutatni érdeklődését, de én önkéntelenül is kihallottam belőle a féltést, az aggódás, az idegességet.
Ő és én sosem voltunk barátok a szó klasszikus értelmében. Ő volt az alfa, én pedig a béta. Az érzelmeinket mindig próbáltuk elrejteni a másik elől, ha farkasok voltunk, mert tudtuk, az fájdalmat okozna a másiknak. Hiszen Jake már évek óta boldog volt, hogy rátalált a társára, míg én boldogtalan, mert elveszítettem a hitemet, hogy szerelemre lelek még az életben.
- Nem fontos az. Minél messzebb innen, annál jobb.
- Ez azt jelenti… - kezdett bele döbbentem a kérdésbe, de én nem hagytam, hogy végigmondja.
- Soha többé nem jövök vissza, Jacob. Így lesz a legjobb… mindenkinek.
- Hogy mondhatsz ilyet? Itt hagynád édesanyádat, Sethet, a falkát? Miért, Leah?
Ha nem ismertem volna őt hosszú évek óta, azt gondolom, kétségbeesett a hangja, de így tudtam, ez csupán az első reakció a döbbenet miatt. Lelkiismereti kérdést próbált csinálni az egészből abban reménykedve, így megóvhat valami olyantól, amit később megbánnék. Ismertem ezt, mikor Bella gyereket várt, és majdnem belehalt, őt is így próbálta lebeszélni elképzeléseiről. De akkor is sikertelen volt, akárcsak velem szemben.
- Anya és Seth nélkülem is éli boldogan az életét, mindkettejüknek megvan a maga öröme. A falka lassan feleslegessé válik, hiszen holnaptól a farkasok és vámpírok szinte egy családdá lesznek, és egy farkas ide vagy oda amúgy sem számít. Meglesztek nélkülem is.
- Van ennek bármilyen köze is ahhoz, hogy már csak te nem vésődtél be? – kérdezte, s próbált a lehető legtapintatosabb lenni.
- Hazudnék, ha azt mondanám, nincs. Mert egykor voltak álmaim, családot akartam. Arra vágytam, hogy szeressenek, hogy szerethessek, hogy anya legyek. De ha itt maradok, esélyem sem lesz.
- Őmiatta. – Ez az egy apró szó nem kérdésként, hanem kijelentésként funkcionált, mire én aprót bólintottam.
- Egy apró, de erős részem még Sam után sóvárog.
- És a többi?
Ekkor pillantottam először Jacobra. A tekintete bíztató volt, hogy neki kiönthetem a lelkem, még akkor is, ha korábban ő lett volna az utolsó, aki velem akar lelkizni.
- Azt hittem, nem lehetek többé szerelmes, és valahogy még most is hasonlót érzek. Annyira nem fogok többé ragaszkodni senkihez, mint őhozzá, de az elmúlt években már nem csupán a vágyódás a régmúlt felé tette ki az érzéseimet. Szépen lassan rá kellett döbbennem, hogy valaki más is belopózott a gondolataimba, de legalább annyira illuzórikus álomképként, mint Sam. – Örömtelenül felnevettem a mondat végére. – Nekem mindig sikerül olyat megszeretnem, akinek a sors mást szánt.
- Ugye nem? – suttogta döbbenten, s tekintetében is láttam megjelenni a megvilágosodás szikráját.
- Nem voltunk sosem barátok, Jacob, de mégis téged éreztelek magamhoz leginkább közel az elmúlt időkben. Észre sem vettem, mikor történt, csak azt tudom, mennyire kellett vigyáznom a gondolataimra farkasként. – Ekkor gördült ki az első könnycsepp a szememből, s nem akartam, hogy ő meglássa. Elvégre én voltam mindig is a kemény, kérges szívű, megkeseredett Leah Clearwater, akit nem kedveltek az emberek. Nem illet hozzám, hogy sírjak.
- Ezért mész el? Itt hagysz mindent, mert valami olyat érzel, amit hibásnak gondolsz?
- Nem éppen elég ez? Emlékezz csak, neked mennyire rossz volt, mikor még nem volt Nessie, csak Bella, de ő meg nem téged szeretett. Legalább olyan rossz nekem is. Előbb Sam, most meg te… - magyaráztam keserűen, majd pillantásomat újra a horizontra emeltem.
Egészen besötétedett, mióta ott ültünk. De akartam, hogy tudja, mi minden jár a fejembe, kaszabolja szívemet ezer darabbá. Azt akartam, hogy megértsen, és elfogadja, hogy elmegyek. Mert az az álmom nem lett semmivé, hogy egy napon egy csöppség nekem mondja szeretettel, hogy anya. Talán egy férfi él még a nagyvilágban, aki majd szeretni fog, akit én is szerethetek.
El akartam jönni, hogy a két szeretett férfi emlékét magammal hozhassam. Mert bármennyire is szabadulni akartam, szükségem volt az emlékeimre, hogy egykor voltak ők és voltam én.
- Leah, kívánom, hogy váljanak valóra a kívánságaid. Igazán megérdemled – mondta halkan, majd sután magához ölelt.
Ahogy karjaiba bújtam, és hallgattam szívverését, egy pillanatra olyan boldog voltam, mint utoljára nagyon régen.
- Mondd meg Nessie-nek, hogy hatalmas szerencséje van. Neki a születésétől fogva itt voltál te, és nálad jobbat nem is kívánhat. – A szavaim megtörtek voltak, és olyan érzelgősek, ami rám sosem volt jellemző. De szívből szóltak, mert azt akartam, hogy akit szeretek, boldog legyen.
- Vigyázz magadra! – Gyengéd csókot nyomott homlokomra, majd kibontakoztam karjaiból.
Lassan felálltam a szikláról, itt volt az ideje az indulásnak. Utoljára végignéztem Jacobon és a hullámok fodrozta tengerparton. Valahogy a kettő eggyé vált emlékeimben. Hiszen olyan csodálatos volt így együtt ő és a táj.
- Ég veled! – suttogtam, majd örökre hátat fordítottam neki.
Másnap nem csupán az változott, hogy én eljöttem, és feladtam önmagamban a farkast, hanem az ő élete is gyökerestül megváltozott.
Feleségül vette élete szerelmét, és vele együtt az örök időkig tartó fiatalságot és boldogságot választotta.
Habár évtizedek teltek el azóta az este óta, minden részletre tökéletesen emlékszem. S habár az álmaim egy része megvalósult, utána örökké vágyakoztam. Jacob arcának és ölelésének emléke kisatírozhatatlanul elmémbe véste magát, míg Sam iránti egykori szerelmem végleg kikopott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése